2023/24-es tanév eseményei

 A Nagyrábéi Móricz Zsigmond Általános Iskola által április 12-én megrendezett, a XIV. „Képzelet varázspálca” című térségi versmondó versenyen két harmadik osztályos tanuló képviselte a Barsi Dénes Általános Iskolát. Feketéné Mike Barbara készítette fel és kísérte el diákjainkat. A 13 versmondó közül az alábbi helyezést érték el tanulóink:
- Krucsó-Danek Zamira II. hely
- Czegle Attila III. hely
A zsűri külön megdicsérte a harmadik évfolyam kiemelkedő színvonalát!

Március 27-én a „80 nap alatt a Föld körül” elnevezésű vármegyei angol versenyen három ötödikes tanulónk: Nagy Gerda, Papp-Pálfi Fanni és Pénzes Lilla vett részt a Dózsa György Általános Iskolában, Debrecenben. Az egész délelőttöt kitevő szoros versenyben diákjaink a középmezőnyben végeztek.

2024. március 25-én - az Európai Bizottság kezdeményezésére - második alkalommal rendezték meg az európai szerzők napját, melyhez a Barsi Dénes Általános Iskola is csatlakozott.
Az esemény célja az európai irodalom ünneplése, valamint az olvasás népszerűsítése.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége idén is meghirdette a „Millió lépés az iskoládért” programot, aminek keretében az iskolák versenyeznek egymással. A verseny lényege, hogy mobiltelefonra le kell tölteni a "Millió lépés" appot, majd beállítani a Barsi Dénes Általános Iskolát, mint kedvezményezettet. Utána csak sétálni és kerékpározni kell, és gyűlnek az iskolának a lépésszámok, amiért a végén értékes nyeremények kaphatók. A programhoz bárki csatlakozhat, részletes tájékoztató a www.milliolepes.hu oldalon található. Kérjük mind többen csatlakozzatok és támogassátok iskolánkat!

Március 14-én 11 órától tartottuk megemlékezésünket a sportcsarnokban az 1848/49-es szabadságharc évfordulójának tiszteletére. A rendezvény a városi ünnepségsorozat része volt, melyen a város vezetői, a társintézmények vezetői és a fellépő gyerekek szülei is részt vettek. Szabóné Tóth Marianna igazgatónő köszöntője után a 4. osztály tanulói adtak elő ünnepi műsort, melyet betanított Fazekasné Nagy Krisztina tanítónő.